Emese hagyatéka

  A kabát szép korúnak látszik. Ódivatú nagy fényes zöld gombjairól lehet látni, hogy nem korszerű darab. Nem mindennapi a története.
  Régen, amikor még csak egy posztódarab volt, valahol vidéken melegítette egy vezér lovát, aki megbecsült darabként mindig összehajtva, a lóra felkötve tartotta, ha éppen portyára indult.
  Néha patakban öblögették ki belőle a szőrszálakat és a sok port, amit felszedett az anyag. Ám jól szövött anyag lévén egyszer egy szentpétervári menekült ruhakészítő meglátta benne a kabátot azokhoz a gombokhoz, amelyet ruhájába varrva hozott. Egyetlen értéke a messzi otthonról kimentett fényes gombok, és persze a szabó mestersége volt. A sötét posztónak rangos hangsúlyt adott az aranybarna cérna hímzéssel.
  Kalandos elkészülése is intő jel, mert a mesterembert egy pogány úrfi verte halálra, amikor a gyermekeinek anyján éppen alsószoknyát igazított. Nem a szabót, hanem a parázna férfit látta és akarta látni az idegenben.
  A kabátja árából eltemették a szabót.
  A mintákat később lebontotta egy ügyes-kezű fiatalasszony, olyan óvatosan, hogy a vasalás után a cérnák helye se látsszon. Akkoriban nem volt illendő ilyen gazdagon díszített kabátot hordani, csak a nagyuraknak. A kabát továbbállt, amikor az asszony a szülésbe belehalt. Majd újra visszakerültek ezek a minták az új tulajdonosánál, és büszke gazdagsággal feszítettek a gombok és a gomblyukak környékén, egészen a vállig.
  Ezt a kabátot viselte a férfi a tárgyalásán, akit koncepciós perben, hazaárulásért elítéltek és felakasztottak. Az özvegy szekrényében nyugalomra ítélve tengődött, amíg egy jogász el nem vitte a irodai fogasának díszéül.
  Itt aztán egyszer szerelembe is esett egy nyest-bundával, amikor egymásra simultak, egymás illatait szívták magukba és válásuk olyan nehéz volt, hogy a zöld gombos kabát akasztója le is szakadt. A jogászt "in flagrantin" lőtte le a nyest bunda tulajdonosának férje.
  Ekkor a kabátnak, nagyon szomorúan le kellett mondania a fogasról. Szeretett ott lógni, ahova sok kliens akasztotta a kabátját. Amikor sok ügyfél jött összesimultak a mahagóni faragott fogason a cifra ruhák, nagyon szomorúan konstatálta, hogy így belőle semmit sem látnak.
    Mit sem ér a kabát viselője nélkül, és szakadt az akasztója is, így mellőzött darab lett. Bár nem látszik mégis súlyos a sebe a viseletnek, ezért olyan szomorú lett, mint a gyermekét vesztett anya.
  Vállfára és egy sötét szekrény mélyére került, majdnem örökre.
  Az évtizedek szürkülésével mutatja öregségét, miközben a gombok egyre csillogóbbak rajta. Nincs kéz, aki leporolja, nincs patakvíz, ami megtisztítsa, csak függ az egyre reménytelenebb sötétségben, amikor egyszer végre hagyaték lesz. Gazdája szegénységben hal éhen. Saját gyermeke nincsen, ezért távoli rokont értesítenek.
  Emese a sosem látott távoli nagybátyjától kapja ezt a dohos helyet, a szekrényt, benne a kabátot. Szinte minden megy az adósságra, csak a kabát marad meg.
  A szép zöld gombok rajta még mindig tetszetősek, de nem divatosak. Hogy valami haszna legyen, Emese lecseréli a gombokat, és a használt piacon eladja a kabátot. A gombokat gondosan egy kis kartondobozba teszi a varrós-doboz mellé. Emese boldogan él párjával, és már gyermeket terveznek amikor súlyos betegség tör rá. Egy távoli országban, nagyon drága műtét menthetné meg, amire nincs elég pénzük.
  Emese maghal és párja, mielőtt eltemeti kedvesét megtalálja a dobozt, amelyben a kabát gombjai vannak. Szemet szúr neki ez az élénk-zöld díszgomb és megmutatja egy hozzáértőnek. Nagy a meglepetés, mert egy gomb megmenthette volna Emese életét.
  A férfi amikor felderíti a kabát történetét, úgy dönt, a smaragdokat egy kendőbe tekerve felesége mellé teszi a koporsóba.
  Soha többé ne okozzanak senkinek fájdalmat.

A temetőt ezt követően a talajvíz lepte el, és Emese lett az utolsó, akit oda temettek.

Anti-haiku

szőrszálat arat
ki papírra vet haikut
dérrel komázgat

A rongyos fotel

 A férfi egy fotelben üldögél és jól megérdemelt pihenőjét tartja éppen. Nem alszik, bár sokszor alszik ilyen pozícióban.
  Lehunyt szemmel is jól érzi a körülötte zajló, lüktető világot. Gondolatban jobbra-balra tekintget és örömmel mosolyodik el a falon található családi képeket felidézve, és a kandalló meleg érintését is érzi a bőrén.  Kicsit arrébb, konyhai neszeket vél hallani, mintha valaki kávét főzne.
  Örömmel nyugtatja magát, tudja, mindent jól csinált, felnevelte gyermekeit, már unokák is születtek, ha rájuk gondol, mindig fülében csengenek édesded, szólító szavaik. Csak egyik fia követte az ő műszaki hivatását, a másik inkább tanár lett, a lánya pedig valahol az isten háta mögött, egy virágboltban dolgozik, melyet a jó házasságának köszönhet.
  Szemben, a polcokon könyvek sorakoznak, elmélkedik tovább, még mindig csukott szemmel. Műszaki témájú könyvei mellett a saját maga által írt műszaki kislexikon a főhelyen foglal helyet. Emlékszik azokra a napokra, amikor könyve sikert aratott, minden évben jókora summát fizetett a kiadó az eladott példányok után. Ez is a múlté, elavult már. Nem bánkódik ezen.
  Eszébe jutnak azok az ünnepi alkalmak, amikor a gyárban, az általa vezetett osztályon sikert-sikerre halmoztak az ötletei alapján. Egyszerű kis újításokból állt össze a nagyobb siker. Egy-egy jól megtervezett szerszám, vagy több alkalommal komplett szerszámgép került ki a keze-közül, melynek még a nyugati országok is csodájára jártak, csodálkoztak, mennyire egyszerű és mégis hasznos szerkezetet alkotott. Sok nívódíjat kapott ezért, évekig nem tartottak nélküle nemzetközi vásárt sem.
  Sok helyen járt a világban, előbb csak a volt kelet-német országban, majd egyre több nyugati országban is vendégül látta egy-egy prominens gyártulajdonos vagy miniszter.
  Erről árulkodik a komód fiókjában a legszebb helyekről küldött sok-sok képeslap, amelyet családjának sosem mulasztott küldeni. A szoba többi bútordarabja is sokat tudna mesélni.
  Elmerengése közben el-elszunyókál, arra ébred, hogy lépteket hall közeledni, talán a frissen főzött kávét hozza kedvese? Úgy tesz, mintha aludna, mert olyan jó érzés, amikor a felesége kedvesen, bújva ébreszti fel. Néha még az ölébe is ül, elbírja ez a fotel mindkettőjüket. Ilyenkor mindig megismerkedésük jut eszébe. Amikor először meglátta ezt az édes szempárt, egyből tudta, nemcsak futó kaland lesz ez a találkozás.
  Hallja, amint valaki letesz mellé valamit, aztán elmegy, majd újra jön és valamit matat. Talán valami meglepetés készül?
  Aztán a vállán érez egy kezet, már mosolyogva nyitja is csillogó szemét. Egy idegen asszony hajol felé.
 - Uram, nehogy elaludjon ebben a rongyos fotelben, még megfagy itt a hideg téli ég alatt. Látja? Már a hó is elkezdett esni! - azzal a fotel mellé teszi a lomtalanításra hozott kopottas etetőszéket.

Ikerként ébredjünk - Korom-szín

Az ősöktől örökölt egemről a tél,
hiába radírozta le a leveleket
a házak között leselkedő fákról,
ott is a szemedet tükrözi a fény,
ahogy szeretnivalón szeretsz.

Palettámon középkorom festékébe
mártom a létezés lágy ecsetét,
csípőd vonalát követve mozdul kéz,
most gyönyörködj az életem művébe,
hogy egyetlen hű-festőd legyek én.

Átváltozhatatlan kegyenced vagyok,
gomblyuknyi íriszed kémlel belém,
s hálám gribedlijét dörmögöm feléd,
hogy ikrekként ébredjünk, mint nagyok,
a fényesen ragyogó orcád völgyén.


.

A békét bujtató egemről a tél,
hiába radírozta le a leveleket
a házak között leselkedő fákról,
akkor is szemedet tükrözi a fény,
s átüt szeretni vágyó lelkemen.

A palettán korom-szín estébe
mártom a lágyan hajló ecsetem,
mely tested ívére festi a vágyat,
sóhajt old a mozdulatok medrébe,
s többé színeidet sem pihenem.