Élet lékek

Görbült álmokba rajzolt ráncok
gőzölögnek érdes románcot,
semmibe ívelő párbeszédek.
szunnyadó vulkán a lélek fészek.

Tini korba repítenek emlékek,
kóros pattanásos kor, kek képek,
mint serkenő vágy, akkora félelem,
csókra járó rabság a szerelem.

Aztán munka, serdülő szakáll fura
fergeteg választás, komoly lány, buja,
csúcsra jár a fáradhatatlan ösztön,
nyári szerelem, szakítás az őszön.

Jött emo kinek füstje is fekete,
belőve is tart kemény hüvelye,
ami jó lehetne ájulásig játssza,
s fekete körmét húsomba vájja

Heves heavy aki kényes bűzzel jött,
ócska gitárral a mellei között,
kinek kutricáján a sors sebtében,
nyájai nyúttek petting pincében.

Aztán kemény popót, kerek melleket
testál a papír, ó édes meleget,
melyet elvesz kedves nemzedékem,
s kapuzárás, csak lélek fedezékem.

2012 december 31.

A béke

A világ teraszán állok
s virágszirmok festik az álmokat,
távolban béke fanfárok,
s lebbent lég függönyén ős dalokat,
a fülbe hasít hősöket,
mert bérelt békének is ára van.

Ínyemre tapadnak szavak,
megbénít a kor keserű csendje,
keresem helyem fáradtan,
fonott hintaszékbe elheverek.
Fonása ősi törvények,
hősök zsigeréből font kényelem.

Egy szellő új időket hoz,
kóstolgatja a világ zűrös zaját,
cseréptörést vált a csend,
unva dolgát, oltja bállal baját.
Virágok kérdnek engemet,
-Ha béke van, mitől halnak az anyák?

2012 december 29.

Gyermektemetés

Az égből galambok potyognak zajtalan,
tollaik fedik ezt a remény ravatalt,
igazán még élnek, tolluk hullámzó tó,
a pihéikkel takart rossz sem látható.

Élő tetemekre Keselyűk csapnak le,
galamb szíve dobban, de halott a hite,
véres tollfelhők felett jár minden árva,
felhők alá készül, de nem süllyed sárba.

Csak a bánat reppent fel és csíp csendesen,
zokognak a fák is levelük megrezzen,
egy őzike megmered, mint a gondolat,
uralkodik gyász, számolja a csontokat.

Nesz sincsen, csak kántor zendül könnyes dalra,
a földre szállt szürke felhőt felkavarva,
s visszatérnek zajok, az élet, a lelkek,
ámen tépi ketté a végítéletet.


2012 december 29.

A hullámzó harangok

Mikor megtaláltalak s szavadnak hittem,
lelkem pezsgett s hited egekbe vittem,
veled gyors patak volt a fiatalság,
szemedben hűs pázsit volt a vidámság.

Vágtató vonatok szívtak magukba,
tündérek téridő táján ámultam,
akkor még óriásként néztem rád,
vakította elmém az őszinte vágy.

Aztán jöttek a hullámzó harangok,
bennem szóltak, de szél vitte a hangot,
cudar kétségekbe aszalódva,
lelkem pompája került vagonba.

Minden megváltozott, minden,
porrá törte trükköd mind mit hittem,
Még mindig előre indulok el,
még most is arra az égre nézek fel.

2012 december 29.

Lelkem súlya apró

Itt vagyok, és a gondolat,
előttem folyóként a történelem szalad,
Felszíne gondosan tiszta,
de a mélység húz, lassan torkon ragadva.
Kiáltás erőtlen felétek,
hol a gyermek, a tűz, a családi fészek.
túlparti titkoktól elszakadva,
süppedőn gyötör kincstelenség panasza.
Maga vagyok a pőre parázs,
törvények szele szítja tűzhelyem szavát,
hát dobok rá még egy vacak verset,
melegen tart s éhen gyűröm a keservet.
szavak hídjai pattogva égnek,
tartós melegét így pocsékolom égnek.
Itt vagyok és a gondolat,
előttem tűzben mocskos áldott áldozat.
Már nem kiáltok rád hazát,
szűkölő föld talpam alól szökik tovább,
a sors nem visz engem csak tép,
lelkem súlya apró, retúrra sem elég.

2012 december 29.

Gyászba győznek

Vasalt ing alá kúszó tekintet,
bársonyos kézzel játszik a kinccsel,
érinti vágya mint bárd a bosszút,
tekintete hull le mint éles pallos,
jövőt látó sorsa, sírva tagadja,
mint vászonba burkolt szúró szerszám,
ajánlólevél sem kell, mindent meglát,
ördögi lények hűsen heverésznek,
aztán minden éj s nap új végítélet,
kristályos kőből szúrós szemükből
faggyús könnyel, koldus gyászba győznek.

Falakat emelnek tóvízi szörnyek,
hevesen szeretnek múlandó fércek,
ereket fésül a Raszta kéz emlőn,
gondolat fodrásza serkenti szőröd,
égnek a fények a látómezőkön,
új szaga van most a kihalt vidéknek,
jól mulatnak a puhány pribékek,
ecettől bűzlő keresztkérdések,
aztán minden éj s nap új végítélet,
kristályos kőből szúrós szemükből
faggyús könnyel, koldus gyászba győznek.

Ésszel szemben kitartás a győztes,
mint benzinnel táplált torzuló ménes,
vágtat halálba maró mosollyal,
kérdezik tőle mi az amit itt hagy,
pillanat bünteti nem érez bajjal,
újra csak jönnek a vesztes tétek,
szüzek szemében a tükör törvények,
várnak negédes forró kalandra,
aztán minden éj s nap új végítélet,
kristályos kőből szúrós szemükből
faggyús könnyel, koldus gyászba győznek.

2012 december 24.

A remény

Mázsányi színével zuhant rám az est,
ujjamat álnokul vájkálja hideg,
a zuhanást még túléli ösztönöm,
de lábam megbotlik az anyaföldön.

Messzi fénysugár csobban íriszemen,
habzsolja szálkáját megvakult szemem,
éji rabként éhezi fülem a zajt,
ismeretlen fény is jobb, csak az hajt.

Csörtetek az éj és a csend rabjaként,
léptemmel látok testem társaként,
radarrá válok, csábít a csalfa fény,
de szentjánosbogárhoz vitt a remény.

2012 november 30.

Bosszú bére

Szemed dúdolta nekem árnyaimat,
nem hittem tettek sárkányainak,
hinni akartam a költészetet,
de kiszáradt a tinta és ecset.

Most köbe vésem a félelmet,
mit az élet sírja fölé emelhet,
szél súgja dallamodat, remegek,
e "fáz-dalom" állítja meg szívemet.

Burokban jég tombol teremtő erőt,
koccanó fogak sem fújnak ébresztőt,
gondolat nedveidben mártóztam
lassan ölő méreggel takaróztam.

Bosszú bére hozott nektárt éhemre,
édeset, sósat, mindegy csak érezzem,
de bársony testébe buktam vétkem,
cudar időkben fegyvertől sem féltem.

Most már csak a jós csontokban bízhatok,
csörgőn csüggedve koptatva kispadot,
áll szerencsém valahol eltévedve,
kudarcokból kent sminkkel vértezve.

2012 november 29.

A küzdelem

Bársony testek öltenek rám nyelvet,
száraz karcos keskeny lapátok,
burkomban tétován turkálok,
harcomban sebek öltenek testet.

Nem vérzek a seb vagyok maga,
s a fegyver is magam ellenem,
ki húz ki a csávából engem,
vér elmarad ok valami tétova.

A szél homokja élve eltemet,
kvarcosodik a csata képe,
adrenalint se kapok cserébe,
talán csak homok szele sérteget.

Ketten küzdenek s elmém ernyedt,
kettő szabadság, kettő türelem,
a tét a rég meghalt szerelem,
kettőből egynek szíve erjedt.

Meg sem született szerelem lóg,
várakozón a kalaptartón, nyugodt
kimért élccel nevet habzó lúgot,
murci ajkán a csalfa csörgő csók.

2012 november 29.

Boncasztalon

Agyamban felejtés hatalom,
 régmúlt emlékeket exhumál,
a boncasztalon csonthalom,
aranyló fehér színben pompáz,
a közhelyes eredmény:
nem élte túl az emlék.

2012 november 29.

Egyszer még

Egyszer még égni fog a kő,
a hatalmat s mindent vető
iszonyat illékony lova,
képzelet szült álmodat,
görcs görget figyelő fényt,
szemedre tárul a bérc,
nevettet, sarcol a férc.
Egyszer még égni  fog a kő,
illata kaparón hergelő.
Az utolsó perc is te vagy,
kacajod kormos foltot hagy,
üzen korodból a korom,
tested foltot hagy e koron.
s ámulnak nem-tudásodon.
Egyszer még égni fog a kő,
kitudja hányszor fertőző,
ébred, zúz a természetén,
szférákba hatol holt testeken
egy méregtől magányos estén,
szürkülő szennyes szűk-mocsok,
a halált hordozó viszonyok.
Egyszer még égni fog a kő,
utána szünet, de már késő.

2012 november 29.

Nyugalom

Kihűlt vérző varázslatok  között,
tánclépésbe kényszerülve támolyog,
a vadóccal bélelt rút romlott rög,
nyelvét hasító horogra háborog.

Kifordult ökodizájn dög romlott,
kémiája fertőz faragatlant,
csöppeken csenő csintalan álmot,
csak szavad szülhet megunhatatlant.

Elfolyik a test s apró szilánkot vet,
termő világ véges-örök méhébe,
elvetél amint szabadság kikelhet,
az új ezred formál unott képére.

Gonosz éjből nappallá forr a század,
gének kiáltanak hűs takarodót,
elporlad minden mi lefogja szárnyad,
s köre kapja be a gonoszkodót.

2012 november 29.

Összefogás

Hegyeket fúj felém a gondolat szél,
érett csillagok színezik tetejét.
A fákat fésüli az esti harmat,
ott túl van vánkosa lenyugvó napnak.

Sírnak egy utolsót még  a szúnyogok
gyenge testüket viszik gyors patakok,
levél lom takarja a hegy oldalát,
kerek az ősz, szunnyad a nyúlós nyár.

Keskeny köveket köp a földmozgás,
hasad a fény, rezzen a félős faág,
a képzelet kevés színe sosem fogy,
a tél köszönt be mégis minden ragyog.

Utolsó szóval örökzöld is fényt old,
buktatja ősz szűk színét, ki válaszolt,
amíg nagyot harap a téli fagyból,
hamar... hóval festett tavasz betáncol.

2012 november 29.

Üres fejek

Üres szobákba üres lélek jár,
nincs egy kép egy tányér se nagyon
porrá lett élet ki-bejár a falon,
emlékek vére kúszik mint hínár.

Az üres gondolat a semmiből jön,
szamáron üget a butaság elem ,
ragad a terv mint párizsi szelet,
rektor a kakas, kukorica öröm.

Papírra vethet bárki pár magot,
ha jól elgurul arathat kellően
hiába nem tud osztani kettővel,
ász akkor is, ha nem veszi a lapot.

2012 november 18.

Nem a te éjszakád

Míg halk hiúságod puffaszt panaszra,
igazság is vak, itt van egy araszra,
küzd a lélek lomha múlttal mulatva.

Ez nem a te éjszakád!

Most bátor bérkocsis a gondolat,
gyér csomókra kötsz csomókat,
porlik pilládon a friss fondorlat.

Ez nem a te éjszakád!

Mikor körbe kínnal küzd a léted,
szakadt körömmel szívét eléred,
világ végnek a papír szélét érzed.

Ez nem a te éjszakád!

Kábelen kapod ereidben a vért,
békés bálokat, virtuál nevetést,
annyian halnak érte s megváltókért.

Ez nem a te éjszakád!

Ez a te kénköves holt éjszakád,
ne keress könnyes lírai logikát,
te vagy tömjén s a halál megbocsájt.

Ez nem... ez nem a te éjszakád!

2012 november 17.

Elmúlt jelenünk

Vérbő fiatalság, mint áradó folyó,
utazó nappalok, rúzsfoltos éjek,
kéz a kézben séta, reccsenő móló,
cseles csókok maradandó kéjek.

Pergő percek forrón ömlő ölelése,
szavak szenvedélye, mint könnycsepp fénye,
puha páholy a szerelem megkövetése,
csendre csók, halk harag eredménye.

Nagy napokhoz bő bánatos tűz szalad,
Szemek, mint golyójáték izgalma,
a játékba vesztes vak hideg falak,
lobbanó lelket oltja láng irgalma.

Összefolyó arcok, egy a sziluett ,
egyesül csókok csendes birodalma,
lángja legbelül még parázs duett,
amíg csutka nem lesz a piros alma.

Öreg csend a fiatalság folyója,
az érzés már csak egy kopott járda,
koppanó kor oktondi okozója,
partján parázsba lép ki még kívárja.

2012 november 17.

Fenyőfa

Nagy zöld és szúrós, széles,
nyújtózva nevetve kéjes,
ráfekszik baljával házra,
jobbja csapkod a járdára.
Menyasszonnyá teszi a tél
fehér fodor, alakja kacér,
s ha fagyok nem törik csontját,
villámokat vonz neki nyár.
Nagy barna szálkás és vastag,
tartónak jó, ha jön asztag,
elkerült minden nagy kárt,
még is vesztett egy koronát.


2012 november 15

Kulcs nélküli

Közöny kerít körbe, a morcos mába,
mintha szöget vernének férges fába,
oszladozik józan Jézus, mint a hit,
a dohos ész sem áll meg egy kicsit.

Kulcsra zártak holnapok minden érvet,
tudósok tüzes koronától félnek,
szabad a szó mi a listán látható,
kakasnak kakasa az uralkodó.

Tettekre tört lét lakatot lapolnak,
kulcs nélküli szájzáraké a holnap,
idegenből darál ki a viszont vágy,
s ha nem, a kötél ránt görbe gerendát.

Már nem csak a gyengék hullanak el,
bölcs remény haragban van tisztelettel,
törött történelem trágyadombja,
apáink tette mást jelent havonta.

2012 november 14.

Szél vándor

"hullanak halkan a harmat ölébe
a fáradt falevelek"
(Dvorák Etela)

Szél vándort vendégelnek fák,
mint bús erdőkerülőt,
csendben lesi lélek dolgát,
holt ágakon lépkedőt.
moha bundákat borzolva,
mint anya gyermek arcán,
piciny ráncait simítva.
Az avar aranytakarón,
erővel játszik rendezőt,
s levelek lelke hangosan,
szimfóniát adnak elő.
Tánccal hagyja el az erdőt,
törött titkokat visz el,
pusztán jár néma keringőt,
hegyekig visz lelkeket,
s pár magot, új erőt,
hogy ott halva teremtsen.

2012 november 13.

Aztán jön

Épül a ház, birtokol sok lélek-téglát,
szörnyű szerelemben keményre égett
közös kezek rakták álló árnyékát,
s összeáll család, a ház, szeretet-képlet.

Befogadnak becses titkos lelket,
ágyak nyögik az éjjelek kéjes álmát,
kelő nappal ébredve ünnepelnek,
anyát teremt és gyors gyermekáldást.

Cserépre jég hull, szél üti a falakat,
biztonságban, ha gyűrött is a mosoly,
élet morzsáin koplalt kedves akarat,
s életük nem falak közé zárva fogoly.

Aztán jön a tűz, s gerendákba harap,
kétség tályogja tetőre ékel kormot,
víz segít, a lélek-fal állva marad,
kemény kezekkel erdő oldja a gondot.

Aztán jön a hórihorgas hideg tél,
rohan réseken, fogyaszt fényeket,
fagy a jószág, eltűnik minden gyökér,
csak a tűz menti a fagyos estéket.

Aztán jön a víz, nem válogat lelket,
falak adják meg magukat robajjal,
mély tóvá tör minden ékes élelmet,
nem segít tűz, se tél, csak egy új hajnal.



2012 november 12.

A nász tora

Utcahossznyi szúrós szárú szerelem,
járatlan járda oldalnyi ordas elem,
kelmékbe kergetett szegény-lány,
gazdag gazda fia, fösvény félelem.
Kézfogóra kerített kölcsön malac,
szép szegény szó, -Vénleány nem maradsz!
cserepes csókot enyéssz erő vele szül,
ölelés dacot követve pofon pezsdül.

Mit tehet a hosszú haj félre fonott,
testét adja utoljára, túl amott,
s fogan a szerelem előbb mint kell,
szüzességét nem a gazda veszi el.
Képtelen harag bontja frigyet s nászt,
bosszú szegény fiút teszi nyomorékká,
nemcsak nyelvét csontját törik porrá,
s lánynak apja lelke kötélen jut hozzá.

Ne legyen elég a gyász utcahosszán,
szegény özvegyet a vadlovak húzzák,
s elporlad a szúrós szerelem utcán,
bő bosszún elégedett a gazdag ház.
Árva leányanya ringat gyermeket,
reá szitkot szórnak szürke szamár népek,
jólét vonít törvényt nekik, préri farkast,
nem tudják, legközelebb ők áldozhatnak.

2012 november 11.

Magyar vagyok

Most még a sziklák harangoznak neked,
az idő harangnyelve okoz repedéseket,
apró szilánkok a szavak, szikár szólamok,
embernek születtem, és magyar vagyok.

A hegycsúcsok sípjai adnak dallamát,
őserő erdei lengnek csárdás táncát,
földanyám ölel, s dob szerelmes csókot,
embernek születtem,  és Magyar vagyok.

Kedvünk nem szegi düledező palotánk,
lelkünk repedt falát tömi  hű hahotánk,
így mulat a koldus s vág hozzá arcot,
embernek születtem,  és MAgyar vagyok.

Testünk része kő kéksége hideg hazánk,
a láb megfagy a test küzd s a fej magyaráz,
dologra képtelenné tett robot csacsog,
embernek születtem,  és MAGYar vagyok.

Földből vajúdó visszhangok törnek pálcát,
visz vándor hírt, csóró cseléd volt apánk,
nem a zsebét zsarolták s nem lőtt bakot,
embernek születtem,  és MAGYAr vagyok.

Hegyekre vágyón taposnak síró sárba,
nemzetekre fogják, hogy nem jut másra,
a ma már múltunkat is miszlikbe szabott,
embernek születtem,  és MAGYAR vagyok.

2012 november 11.

Készüljetek!

Cudar csorba csésze a korunk vasa,
kikiáltó korhadt keser, Pasa.
Mitugrász meggyzabálók törnek fel,
s nem tűrik mit akar más sok ezer.

Készüljetek,
magot törni most kelletek!

Fakó finánc figurák szolgálnak,
ellenségkép kell a kor butáinak,
Spirál sikolt szörnyű éhbetegséget,
szuicid szerű sík őserdőben.

Készüljetek,
magot törni most kelletek!

Vakon vezetsz virágtalan virágot,
méregben megmenteni, megváltani,
gonosz görcsökben ragadt fejszét,
a vas nem hibás csak alvó akarás.

Készüljetek,
magot törni most kelletek!

Hűlt helye a hajnalnak? ne hidd el,
burkolt bénaságod bebeszélt helyed,
ott ragyog napod a karton helyén,
égess élő érceket érzésekkel.

Készüljetek,
magot törni most kelletek!

Magokba zárt méltóságod vedd fel,
törj, ha törni kell, nem kelt el helyed,
ragyoghat önhited s nem önzés szikla,
guruljon görbe gőgjével a kasba.

Készüljetek,
magot törni most kelletek!

2012 november 11.