Mázsányi színével zuhant rám az est,
ujjamat álnokul vájkálja hideg,
a zuhanást még túléli ösztönöm,
de lábam megbotlik az anyaföldön.
Messzi fénysugár csobban íriszemen,
habzsolja szálkáját megvakult szemem,
éji rabként éhezi fülem a zajt,
ismeretlen fény is jobb, csak az hajt.
Csörtetek az éj és a csend rabjaként,
léptemmel látok testem társaként,
radarrá válok, csábít a csalfa fény,
de szentjánosbogárhoz vitt a remény.
2012 november 30.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése