Szemed dúdolta nekem árnyaimat,
nem hittem tettek sárkányainak,
hinni akartam a költészetet,
de kiszáradt a tinta és ecset.
Most köbe vésem a félelmet,
mit az élet sírja fölé emelhet,
szél súgja dallamodat, remegek,
e "fáz-dalom" állítja meg szívemet.
Burokban jég tombol teremtő erőt,
koccanó fogak sem fújnak ébresztőt,
gondolat nedveidben mártóztam
lassan ölő méreggel takaróztam.
Bosszú bére hozott nektárt éhemre,
édeset, sósat, mindegy csak érezzem,
de bársony testébe buktam vétkem,
cudar időkben fegyvertől sem féltem.
Most már csak a jós csontokban bízhatok,
csörgőn csüggedve koptatva kispadot,
áll szerencsém valahol eltévedve,
kudarcokból kent sminkkel vértezve.
2012 november 29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése