Harcban

Kövekké vált a vér szava most
minden mást szidhatsz nem ami rossz,
eljött a vég szava minden magos,
felnő a gyermek és csak pénz az okos.
Futtában hal meg a föld szava már,
nem tudja senki hogy hol van megállj,
Vitézi, bátraknak bő leve só,
nem tudja senki az éj mire jó,
De támad a fény a sötétet sütő,
mégsem győzhet, csak a hajnal ha jő.

A hajnal is késik az idő nem pereg,
minden óra minden perc éhező sereg
reménytelen órák lassabban telnek,
repednek a falak omlanak a percek.

2013 február 24.

Egy szelet fohász

Elmék vásznán pereg a sovány vigasz,
fordított filmed a sorsod és sarad,
születünk s országunk csak szögre akaszt,

Gyökerünk fent az agyunkban sarkad,
az üres zsebed mottója a mára mutat
a szegénység röghöz köt, hát maradsz.

Lázadásról lebeszél kevés malaszt,
hisz többe kerül megmutatni magad.
Egy szelet fohász talán jól is laktat.

2013 február 24.

Hazug szerelem

Szeles szérűre vitt egy hang illata,
fejemben zsongasz, feledni sem tudlak,
a Gyilkos-tó hűs helyét hordozom,
szemem rajtad, s szemedbe mártózom.
Aztán hosszú csend követ kőmagot,
századoknak tűnő piszkos tegnapok,
Hasadó fűszálként testem kóró,
vak hit henyél, lélek helyett korzó,
s eltaposott gondolatok helyén,
sorsgyilkos munka van, nem jobb remény,
csipet csend után megint jön előm:
Marcangol, tép, tiporja gerincvelőm,
majd sebekbe burkol a vérző magány,
s testemet ápoló lódító talány.


2013 február 11.

Hideg nász

A Nap arcába nevet a tétlen tél,
szőke fénysugarait borzolja bátran,
bókjával biztatgat egy fikarc fényt,
kérges kezével csókot int fáradtan,

Az ősz ködtündér egy kedves kristállyal,
szürke felhőkig húzza szemöldökét,
majd szerelmes permettel, varázzsal,
hódítja vissza a telet, csalfa kedvesét.

Táncra perdülnek ez egy jeges tangó,
a felhők sírnának, de csak hópelyhek
hullnak, s az is fehér, mi zöld lappangó,
ők ketten örök nászpárja e helynek.

2013 február 11.

Téli idill

Dadogva bár, de dudorászik a tél,
fénnyel szúró csillagoktól sem fél,
csak trónját takarja lidérces dér,
plátói szerelme a fagy tündér.

Jégcsapokkal vívnak csatát szelek,
bokrok rácsain szöknek lidércek,
puhul a jégkristály is hópehellyé,
kóbor eb vackát teszi melegebbé.

Jönnek a napok, nagy nincstelen arccal,
bőrük bársonyát koptatja malaszttal
a hitekből nyert sóher oktató,
tavasz... záróvizsga... megnyugtató.

De még áldozni kell néhány éjszakát,
suttyomban harapja ketté magát
a pökhendi csúf csattogó évszakot,
hogy szerelemmé érlelje a holnapot.

2012 február 8.