A Nap arcába nevet a tétlen tél,
szőke fénysugarait borzolja bátran,
bókjával biztatgat egy fikarc fényt,
kérges kezével csókot int fáradtan,
Az ősz ködtündér egy kedves kristállyal,
szürke felhőkig húzza szemöldökét,
majd szerelmes permettel, varázzsal,
hódítja vissza a telet, csalfa kedvesét.
Táncra perdülnek ez egy jeges tangó,
a felhők sírnának, de csak hópelyhek
hullnak, s az is fehér, mi zöld lappangó,
ők ketten örök nászpárja e helynek.
2013 február 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése