Dadogva bár, de dudorászik a tél,
fénnyel szúró csillagoktól sem fél,
csak trónját takarja lidérces dér,
plátói szerelme a fagy tündér.
Jégcsapokkal vívnak csatát szelek,
bokrok rácsain szöknek lidércek,
puhul a jégkristály is hópehellyé,
kóbor eb vackát teszi melegebbé.
Jönnek a napok, nagy nincstelen arccal,
bőrük bársonyát koptatja malaszttal
a hitekből nyert sóher oktató,
tavasz... záróvizsga... megnyugtató.
De még áldozni kell néhány éjszakát,
suttyomban harapja ketté magát
a pökhendi csúf csattogó évszakot,
hogy szerelemmé érlelje a holnapot.
2012 február 8.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése