lelkem pezsgett s hited egekbe vittem,
veled gyors patak volt a fiatalság,
szemedben hűs pázsit volt a vidámság.
Vágtató vonatok szívtak magukba,
tündérek téridő táján ámultam,
akkor még óriásként néztem rád,
vakította elmém az őszinte vágy.
Aztán jöttek a hullámzó harangok,
bennem szóltak, de szél vitte a hangot,
cudar kétségekbe aszalódva,
lelkem pompája került vagonba.
Minden megváltozott, minden,
porrá törte trükköd mind mit hittem,
Még mindig előre indulok el,
még most is arra az égre nézek fel.
2012 december 29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése