Az égből galambok potyognak zajtalan,
tollaik fedik ezt a remény ravatalt,
igazán még élnek, tolluk hullámzó tó,
a pihéikkel takart rossz sem látható.
Élő tetemekre Keselyűk csapnak le,
galamb szíve dobban, de halott a hite,
véres tollfelhők felett jár minden árva,
felhők alá készül, de nem süllyed sárba.
Csak a bánat reppent fel és csíp csendesen,
zokognak a fák is levelük megrezzen,
egy őzike megmered, mint a gondolat,
uralkodik gyász, számolja a csontokat.
Nesz sincsen, csak kántor zendül könnyes dalra,
a földre szállt szürke felhőt felkavarva,
s visszatérnek zajok, az élet, a lelkek,
ámen tépi ketté a végítéletet.
2012 december 29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése