Minden változó

Napunk órákba dobálja múló perceit,
a perc nem beszél, pedig mindig ténykedik.

Buszok sárgaságát fedi performansz sár,
s szűrt reklám a benne ülők unós arcát.

Változó minden. Hajnalban rég nem kolompol
az üszők nyakán bádog, a teherautón

már nem zörög a nyakig fehér tejes-üveg,
zacskókba zárt világokban pihen tüzed.

Az utcai fák belehíztak világunkba,
vaskos derekuk tartja kisdedként ágaikat,

s idő múltával felejt alattuk a fáradt zöld,
eltűnő emlék az úr, nem a Nap éget, a Föld.

A hold az égen ugyanaz a pajkos hölgy,
űrbe száguldunk, ez foltos szélvédőnk,

bánattakarónk az esők friss eleme,
a mosolyból táplálkozó fény-veleje.