Álmok útjáról érkezünk, mint esőcsepp,
ahogy egy napsugár cirógatva ébreszt.
Bezárt szemhéját fénycsókkal bontja,
legyen kiváltság, szerelmének szomja.
Nyíló világ a képzelet köd-itta gyolcsa,
pilláink ernyője a világ végtelen sorsa,
tóvá duzzadó szemünkben csillan egy kép,
test igen, szerelem nem hal semmiképp.
A test vonalán feszül az érzelem húr,
különös dalt penget, csak egy trubadúr,
dalával olvadó csókot kap a világ,
aztán csendben elhull, mint barackvirág.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése