Élet lékek

Görbült álmokba rajzolt ráncok
gőzölögnek érdes románcot,
semmibe ívelő párbeszédek.
szunnyadó vulkán a lélek fészek.

Tini korba repítenek emlékek,
kóros pattanásos kor, kek képek,
mint serkenő vágy, akkora félelem,
csókra járó rabság a szerelem.

Aztán munka, serdülő szakáll fura
fergeteg választás, komoly lány, buja,
csúcsra jár a fáradhatatlan ösztön,
nyári szerelem, szakítás az őszön.

Jött emo kinek füstje is fekete,
belőve is tart kemény hüvelye,
ami jó lehetne ájulásig játssza,
s fekete körmét húsomba vájja

Heves heavy aki kényes bűzzel jött,
ócska gitárral a mellei között,
kinek kutricáján a sors sebtében,
nyájai nyúttek petting pincében.

Aztán kemény popót, kerek melleket
testál a papír, ó édes meleget,
melyet elvesz kedves nemzedékem,
s kapuzárás, csak lélek fedezékem.

2012 december 31.

A béke

A világ teraszán állok
s virágszirmok festik az álmokat,
távolban béke fanfárok,
s lebbent lég függönyén ős dalokat,
a fülbe hasít hősöket,
mert bérelt békének is ára van.

Ínyemre tapadnak szavak,
megbénít a kor keserű csendje,
keresem helyem fáradtan,
fonott hintaszékbe elheverek.
Fonása ősi törvények,
hősök zsigeréből font kényelem.

Egy szellő új időket hoz,
kóstolgatja a világ zűrös zaját,
cseréptörést vált a csend,
unva dolgát, oltja bállal baját.
Virágok kérdnek engemet,
-Ha béke van, mitől halnak az anyák?

2012 december 29.

Gyermektemetés

Az égből galambok potyognak zajtalan,
tollaik fedik ezt a remény ravatalt,
igazán még élnek, tolluk hullámzó tó,
a pihéikkel takart rossz sem látható.

Élő tetemekre Keselyűk csapnak le,
galamb szíve dobban, de halott a hite,
véres tollfelhők felett jár minden árva,
felhők alá készül, de nem süllyed sárba.

Csak a bánat reppent fel és csíp csendesen,
zokognak a fák is levelük megrezzen,
egy őzike megmered, mint a gondolat,
uralkodik gyász, számolja a csontokat.

Nesz sincsen, csak kántor zendül könnyes dalra,
a földre szállt szürke felhőt felkavarva,
s visszatérnek zajok, az élet, a lelkek,
ámen tépi ketté a végítéletet.


2012 december 29.

A hullámzó harangok

Mikor megtaláltalak s szavadnak hittem,
lelkem pezsgett s hited egekbe vittem,
veled gyors patak volt a fiatalság,
szemedben hűs pázsit volt a vidámság.

Vágtató vonatok szívtak magukba,
tündérek téridő táján ámultam,
akkor még óriásként néztem rád,
vakította elmém az őszinte vágy.

Aztán jöttek a hullámzó harangok,
bennem szóltak, de szél vitte a hangot,
cudar kétségekbe aszalódva,
lelkem pompája került vagonba.

Minden megváltozott, minden,
porrá törte trükköd mind mit hittem,
Még mindig előre indulok el,
még most is arra az égre nézek fel.

2012 december 29.

Lelkem súlya apró

Itt vagyok, és a gondolat,
előttem folyóként a történelem szalad,
Felszíne gondosan tiszta,
de a mélység húz, lassan torkon ragadva.
Kiáltás erőtlen felétek,
hol a gyermek, a tűz, a családi fészek.
túlparti titkoktól elszakadva,
süppedőn gyötör kincstelenség panasza.
Maga vagyok a pőre parázs,
törvények szele szítja tűzhelyem szavát,
hát dobok rá még egy vacak verset,
melegen tart s éhen gyűröm a keservet.
szavak hídjai pattogva égnek,
tartós melegét így pocsékolom égnek.
Itt vagyok és a gondolat,
előttem tűzben mocskos áldott áldozat.
Már nem kiáltok rád hazát,
szűkölő föld talpam alól szökik tovább,
a sors nem visz engem csak tép,
lelkem súlya apró, retúrra sem elég.

2012 december 29.

Gyászba győznek

Vasalt ing alá kúszó tekintet,
bársonyos kézzel játszik a kinccsel,
érinti vágya mint bárd a bosszút,
tekintete hull le mint éles pallos,
jövőt látó sorsa, sírva tagadja,
mint vászonba burkolt szúró szerszám,
ajánlólevél sem kell, mindent meglát,
ördögi lények hűsen heverésznek,
aztán minden éj s nap új végítélet,
kristályos kőből szúrós szemükből
faggyús könnyel, koldus gyászba győznek.

Falakat emelnek tóvízi szörnyek,
hevesen szeretnek múlandó fércek,
ereket fésül a Raszta kéz emlőn,
gondolat fodrásza serkenti szőröd,
égnek a fények a látómezőkön,
új szaga van most a kihalt vidéknek,
jól mulatnak a puhány pribékek,
ecettől bűzlő keresztkérdések,
aztán minden éj s nap új végítélet,
kristályos kőből szúrós szemükből
faggyús könnyel, koldus gyászba győznek.

Ésszel szemben kitartás a győztes,
mint benzinnel táplált torzuló ménes,
vágtat halálba maró mosollyal,
kérdezik tőle mi az amit itt hagy,
pillanat bünteti nem érez bajjal,
újra csak jönnek a vesztes tétek,
szüzek szemében a tükör törvények,
várnak negédes forró kalandra,
aztán minden éj s nap új végítélet,
kristályos kőből szúrós szemükből
faggyús könnyel, koldus gyászba győznek.

2012 december 24.

A remény

Mázsányi színével zuhant rám az est,
ujjamat álnokul vájkálja hideg,
a zuhanást még túléli ösztönöm,
de lábam megbotlik az anyaföldön.

Messzi fénysugár csobban íriszemen,
habzsolja szálkáját megvakult szemem,
éji rabként éhezi fülem a zajt,
ismeretlen fény is jobb, csak az hajt.

Csörtetek az éj és a csend rabjaként,
léptemmel látok testem társaként,
radarrá válok, csábít a csalfa fény,
de szentjánosbogárhoz vitt a remény.

2012 november 30.