Segélyszállítmány

 Pár évtizede, amikor még kaland volt élni, én is kerestem a lehetőséget, hogyan is lehet az adrenalint növelni ifjú véremben. Hát elkezdtem Posztinor tablettát csempészni kenyérbe sütve a mi magyar-ajkú, de székely és erdélyi lányainknak. Abba nem is gondoltam bele, ezzel hozzájárulok a magyarság fogyásába, de hát menjen ez az ifjú meggondolatlanság rovására. Apám nagy pékségben dolgozott és akkor még nem volt sem ISO, sem egyéb nemzetközi szabvány csak finom kenyér, de ezért megjelölt kenyerekbe sütötték elővigyázatosságból a pici bogyókat alufóliába csomagolva.
 Mindezért ma már lehet csomagolási világkiállításon nyertes lennék, de ha hiszik, ha nem, fizetni nem kellett ezért a különleges csomagolásért, csak a kenyérért.
Annyit azért tudni kell, hogy a kenyérnek is nagy sikere volt, azt nem tudom, hogy használt-e az esemény után, de a tablettában sem vagyok biztos - így utólag!
 Persze a kicsi tablettákból, hatalmas partikat tudtunk rendezni a kinti barátainknak, ahol akkoriban a hús országos hiánycikk volt. Mi mindenesetre jól el voltunk látva, húst-hússal ettünk, pezsgőztünk a legelőkelőbb szállodákban.
 Amikor a Sütő Andrással beszélgettem, és mondtam neki, hogy Posztinor forgalmazó vagyok és költő, jót nevetett. Persze nem is sokat beszéltünk az irodalomról. Elég bátornak látszottam, ezért ajánlotta talán nekem azt, hogy a kéziratait juttassam el az anyaországba és én minden zokszó nélkül cipeltem mindenféle ellenszolgáltatás nélkül a néha 5-6 kilós papírhegyeket, amelyért aztán sosem jelentkezett az, akinek át kellett volna adnom.
 Aztán más is rám szokott, hoztam én kazettás rádiót Pestre szervizbe és még nyerget is gazdag lovardásnak, sőt egy egész székelykaput is rám bíztak, de az nem fért el a vonat fülkében.
 Elkezdtem, jobban élni, na nem a tablettából, hanem itthon gyárakba vittem a szakembereket, amolyan trebicsként. Már autóval tudtam járni, ennek csak egyetlen kellemetlen mellékhatása volt, hogy a fél városnak napokig álltam sorba benzinért, mert a magyar rendszámú autót nem volt tilos teli tankolni. Még most is érzem a benzin száraz illatát a torkomban. Azóta sem szeretem a száraz bort.
 Egy alkalommal én is elkísértem az egyik közeli ismerőst egy túrára. Az első hely egy pékség volt, ahova a tablettát vitte be, és egy rakat kenyeret hozott ki. Majd a következő hely a húsüzem volt, ahova pár kenyeret is vitt, és hozott egy láda kolbászt. Ezután már a kolbásszal és a kenyérrel mentünk pár kört és nagyon gyorsan elkelt a rakomány. Egy délelőtt annyi pénz kerestünk vele amennyi akkoriban volt 4 embernek a havi fizetése.

Szóval mindenki jól élt a kicsi munkálkodásomból, volt aki mert kereskedett és volt aki csak együtt mulatott velünk. Elteltek az évek, új szelek és új fogamzásgátlók kora jött el.
  Itthon is elérkezett a változások kora, és kint is jött a forradalom.
 Mivel nagyobb gyakorlatom volt a gyógyszerszállításban ezért a forradalom után többször is fordultam gyógyszer és segélyszállítmánnyal, mindössze a benzint fizették, de jó buli volt a hegyeken átkelni a zord decemberi hófúvásos időben. Brassóban úgy raktuk le a több millió forintos szállítmányt, hogy mi sem tudtuk elképzelni, hogy még csak átvételit sem kell kapnunk érte.
 Így szaladt el a világ alattam akkoriban, és még nem is említettem, hogyan szakadt szét a kocsi a leszakadó hólánctól, hogyan hegesztették meg a gömbcsuklót igazi "szakik" az autón, amellyel utána még kényszerből több mint ezer kilométert kellett menni, hogy alkatrészt, szakszervizet, és hüledező szemeket lásson.
 Azóta a kapcsolatok úgy szaladtak szélnek, mint a megzavart legyek a tetem felett. Több régi ismerős is, akiknek akkor munkát, szállást és megélhetést tudtam adni, azóta már a gazdagok világát élik melegebb éghajlaton, pedig nem én küldtem őket oda, és már eszükbe sem jut, hogy most itthon is nagy "Posztinor hiány" lépett fel, és a benzin sem lényeg már.