A világ fűtengere*

Rizsszemnyi ékszered kacsint le
a nagy égő rengetegedből
vadregényes gondolatomra
és ostorral csap a hétköznap
hogy előbb etesse a lovakat
az életet oltó árpa-csírájával
aztán újabb reggeleket vakít
az öröm mint a felkelő nyári nap
selyembe simuló vörös illatok
nyílnak körben mint ragyogó réten
s a kitaposott út szögletessége
kört rajzol a világ fűtengerébe