Távoli hegyek, mint kacatok mögül
kel fel a Nap, ívében festi égre
az útját roppant felelősséggel,
ébredése: párhuzam szép káosza.
Fényes csillagait csukjába tolja,
folyva korcsosul örök örömbe,
a roppant kacagások karcolatja,
mely arcunkból menekül a porba.
Gyógyító est borogat mit égetett
gyolcsunkra, a kilengő metronóm
koppanása kő-hegynyi szünetek,
s pihen parány szőrszakadás a vonón.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése