Lépted a csillagok koppanása,
szemmel követlek, mint a csillagász,
mikor bolygóra várakozón vadász,
s közben köntöst ad rád az est homálya.
Lépted halk, mint szomorú szonett,
távolodsz, mint parittyából a golyó,
görbe útján a találat elfolyó
vándor vérével fest egy sebhelyet.
Ha lépted közeleg az andalító,
az est húsának ölelő karját
hozod el, és nyújtod felém magját,
s lép a boldog tánc, a nagy vakító.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése