Szíved nem méri pulzusod,
mégis mindig rá hallgatsz,
pedig az elmúlás felé dobog.
Világ akar megérteni,
és mikroszkóppal vizsgálja
fényed repedéseit.
Az életed egy csésze,
lehet csorba, sosem üres:
itt vagy és ennek része
az összekulcsolt lába
simogató görbesége,
alvók izzó izmok szála.
A sötétben, csukott szemed
táncolhat, - ha álmodsz,
csók-kérő ajkad is nevet,
tested lélekből izzó
rejtett bölcsessége,
aztán álmok dőresége,
mesévé váltan folyok,
álmod összes szögletébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése