Természetünk mozsarában törik az idő,
most épp mosdatja a tavasz a telet,
attól még a nyárnak intonálni lehet.
Csipkeképű felhőket hoz márványos
grádicsos egünkre a szökkenő szél,
arcokat sejtet a kék-fényben, s még él
a költő, aki képek csokrát nyújtja,
van ki érti, s van ki magyarázza,
szegletes hittel hajukat babrálva
csak azért sem érthetik, nem értik,
milyen kopaszon a haj derékig.
Lámpások fényénél csodálj napot,
nagyítód csorba tükrében hagyott
nyomot a lelked régi csöndessége,
és míg az est magányában téged szeret,
ő sem látja csillag-ketrecétől a szemed.
Ősrakománya elménknek a szó,
minden árva betűje régen fakó,
de az imát küldő összezárt kezek,
képe mindenkit a bűneikhez vezet.
Tükörbe, tóba kérdezni már álszent,
hisz kérdést a válasz után veszünk,
de istenekben, kiket sosem láttunk,
hiszünk.
2.
Lámpások fényénél csodálj napot,
nagyítód csorba tükrében hagyta
jelét lelked régi csöndessége,
és míg az est magányában téged szeret,
ő sem látja csillag-ketrecétől szemed.
Ősrakománya elménknek a szó,
minden árva betűje régen fakó,
de az imát küldő összezárt kezek,
képe mindenkit a bűneikhez vezet.
Tükörbe, tóba kérdezni már álszent,
hisz kérdést a válasz után veszünk,
de istenekben, kiket sosem láttunk,
bennük hiszünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése