A lélek háza

Hullaként lebbent a szenvedő szél
s rabként fogva tart a szárítókötél,
az életünk mint megfagyott mosott ing,
aszott sors alatt csak a vér kering.

Rejtett fetrengő foltjainkat
sem prédikálja ki a pap,
a lélek törtető kúriájában él
mélyen lent a mosoly, a veszély.

A történelem fakó földrengés,
még tűr a fej és csak morog az ész,
testünk tagadásban reményt remeg,
gúzsba gázol a hit s az istenek.

Merengő morbid életbe kezd
a gondolat, kihűlt testünk felett,
tudásunk táncol csalfa csárdást,
egy nemzedék se mond ránk áldást.

Jogarból jog, emberből bér lett,
jogot tartó kéz szórja a mérget,
törvények lágerében jön a gáz,
se szavad, se helyed, se kúriád.

2013 január 23.