Kedves kor

Csillag szirmú rózsák levele zöld,
szára mint élet létra s alatta föld,
ködfátyol köntöse szirma a sirja,
szépre emlékező magja benne írja.

Kertek dísze hímez költői képet,
tüskéi merednek s ontják véred,
szisszenő csoda, mint fájó szerelem,
felejtett fájás megtűrt emlékeken.

Csattan csonkoló kerti éles olló,
mint vázába szorított szépség korzó,
illata ver szöget a kert képének,
s haldokolva oszt legtöbb szépséget.

Szemünkben csillanó csokra az útja,
lelket lobbantó beszéd kerek kútja,
s vázán járó kertek a festők vászna,
a véghez szoktatón agyunkra járna.

Megpattan a ránc roppant kovásza,
most is illó illedelmes románca,
a kor ködösít köpenyt a virágra,
hervadó emlék s kedves perc hiánya.

2013.03.31

Tavak szíve

Szürkül a pillanat szőre, szárra szökve,
szemerkélő nedves illat inába hál,
s az űzött kecses karakter újra száll,
ráncos tört kézzel kínnal nyelve nyögve.

Felszállt a tavasz barkasága büszkén,
hajnalszerű a heves hidegsége,
halvány holdbélyeg a nyoma s éle,
a fagy töri mosolyát gribedlijén,

rohan a tartós természet színe,
jégvirágok tüskéi törnek rád,
illatok völgyének szívébe vág,
s pumpálja zöldjét tavaknak szíve.

2013.03.30

Születéspillanat

Az elme húrjain szól vagány varázs,
lószőr hasad, égbe meredő magány,
szikrát szülő szűk szavak szólnak
s ül a bátor jövőt járó korszak.

Csillámot csen néma ajkak fölé
s hűs jégkor fehér salakja mögé,
reszkető robaj ránt szúrós szelet,
fújja a rég elmúlt szűk szeretetet.

Kacsintó kacajjal köszönt kikelet,
vígság véget nem érő mozgó menet,
csattog csituló kor küszöbén, kezet
ad sohasem volt láncot s gyötrelmet.

Az ég szempillája nyit hajnalra könnyet,
szirmaira szórja színes álmát s követ,
rabságnak rácsa soraiba zárva,
feszít, fűrészel napot az árnyba.

Helyére hull a kétség köreinek,
könnyel teli veres vak szemeinek
tava, felkorbácsolva félelmeit,
csak csórja palettájának színeit.

Múlik meredőn a napok perce,
percek pillanatokra szakadt terve,
váljon végtelen kerted köré,
a boldog mosoly miértje mögé.

2013.03.30

Kihalt emlék

Falon fekszenek megkövült emlékek,
nyikorgó ajtókkal száll rá járattal,
tömeges zsúfolt rajongók hada,
mit kéz nem fog a por mindent értékel.

Már az ablak is csak a szél nyitánya
meleg otthon, terasz, kopott kocka,
lelkek is elhagyták, senkik otthona,
csak a kémény dől, húzza honvágya.

Kelt-tészta illatra emlékeznek a falak,
ásít a repedés, készül kiáltásra,
a fájdalom rég elszállt messze van,
kihalt az emlék is csak a rom marad,

2013 március 21

Nincs Neve

Zörgő hulló levél hajnala éjnek,
hulló könnyei patakja ügyének,
szerető szunnyadó szeme is ében,
foszló köddel oszló komótos vének.

Továbbáll az ég, gurít hordókat,
keser Katinka kongat arany hámot,
odaragadt omlós gőgös gondolat,
köröm nélküli gyermek egy bádog.

A lassú tűz éget falra arcot,
rángat a rettenet meghalni sem féltek,
életek éhe füstbe-ment harcok,
alszik a csengő nincs neve a szélnek.

2013 március 21

Fényt

Selyem száll toronyra, lassú lomha,
kendők kendője szelek szülője,
ráncokat simító édes mostoha.

Lazító lázálom, rettegő mesék,
hazug emlék passzol fura fészkén,
kő sem dagad, csak csobban a cseléd.

Megfagyott szó szusszanása volt jó,
higgadtan lép cserepét számolva,
gerince görbe, derékba tört hajó.

Utcák égbe érő vajúdó vége,
mész-szüret prése elmeszelt szünet,
rég elfolyt gondolatok veres vére.

Fényt kiált a holdnak szürke ege,
fröccsenő savak, éretlen szavak,
pihe fénytől fosztott rokkant feje.

2013 március 21

A tél halála

Szárazon köhécsel a romlott ripacs remény
a távoli téli kerti szavak, szürke rejtekén
hol loncsos leveleket ölelget a fagyos hit,
halálukig hordják jégbe zárt szúrós színeit
az ősznek, mint múló édes emlék illatait.
Most is a korona őrzője a napnak az ég,
büszkén viszi a kincset a suttogó sötétség.

Türelmetlen tájakon jár a lélek lángoló
gonosz, görbe botján a repedés is aggódó,
S ma reggel is álmából verte fel a Napot,
az elmúlás ereklye, ahogyan a tegnapot.
Fut, szalad az idő lángja lélekerdőt perzselve,
minden éjfekete szén, szökellő kurta kontyok,
csak a magvak repednek titkon zöld bujaságot.

2013 március 16.

Csalfa meleg hit

Odakint vészes vihar tombol, s te ülsz a múlt meleg okában,
roppant erők préselik tetődet, már csak hited tartja erősen,
reccsen az andrás, hajlik a szög, élő fa védi vén hírnököd.
Jól fizettél, erős imád tart, nincs még erősebb szélvihar,
A várad védett melegében, szenderül álmod széltében.
Csak egy roppanásnyira terpeszkedik, az elképzelhetetlen,
míg más fegyverbe szólít, a hited nyugtat, csak takaród rövid.
Talán nem is káosz van, csak a lidérces lelkiismeret tombol,
roppant erőkkel dorombol a vétség, de lefagy a víz tiszta kétség
neked szolgád papucsod, s istened a fényt okádó kandallód,
s míg a változás okádja le múltadat, nem akarod tudni és maradsz.
Pajzsod párciummal hőn siratott ős függőség vak véletlene,
nem készülsz, dárdád pihen, így tizenkettek tüze téged emészt fel.



2013 március 12

Hallgatás ára

Elkorcsosult álmok hahotáznak kicsi kertedben,
csontos kezek nyúlnak a heves gondolatok után,
már csak egy kopott adat vagy, az is elméletben,
hogy aztán varázsszóra teremjen a hited bután.

Megrajzolt napod fényesedik foszlott hűbér helyen,
világgá kiáltott tehetetlenség a babérod,
tonnányi méltatás folytja beléd az üzenetem,
válaszra sem pofozlak, nyúlós néma az árnyékod.

Felragyogsz, mint kéjben úszó éjszakai szívroham,
fáj is még kicsit, de hagyod a szertelen sötétben
elbújni hamis hangokat, mely új időket fogan,
csendben csírázik a lelkesedés a küszködésben.


2013 március 1