Csillag szirmú rózsák levele zöld,
szára mint élet létra s alatta föld,
ködfátyol köntöse szirma a sirja,
szépre emlékező magja benne írja.
Kertek dísze hímez költői képet,
tüskéi merednek s ontják véred,
szisszenő csoda, mint fájó szerelem,
felejtett fájás megtűrt emlékeken.
Csattan csonkoló kerti éles olló,
mint vázába szorított szépség korzó,
illata ver szöget a kert képének,
s haldokolva oszt legtöbb szépséget.
Szemünkben csillanó csokra az útja,
lelket lobbantó beszéd kerek kútja,
s vázán járó kertek a festők vászna,
a véghez szoktatón agyunkra járna.
Megpattan a ránc roppant kovásza,
most is illó illedelmes románca,
a kor ködösít köpenyt a virágra,
hervadó emlék s kedves perc hiánya.
2013.03.31
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése