Születéspillanat

Az elme húrjain szól vagány varázs,
lószőr hasad, égbe meredő magány,
szikrát szülő szűk szavak szólnak
s ül a bátor jövőt járó korszak.

Csillámot csen néma ajkak fölé
s hűs jégkor fehér salakja mögé,
reszkető robaj ránt szúrós szelet,
fújja a rég elmúlt szűk szeretetet.

Kacsintó kacajjal köszönt kikelet,
vígság véget nem érő mozgó menet,
csattog csituló kor küszöbén, kezet
ad sohasem volt láncot s gyötrelmet.

Az ég szempillája nyit hajnalra könnyet,
szirmaira szórja színes álmát s követ,
rabságnak rácsa soraiba zárva,
feszít, fűrészel napot az árnyba.

Helyére hull a kétség köreinek,
könnyel teli veres vak szemeinek
tava, felkorbácsolva félelmeit,
csak csórja palettájának színeit.

Múlik meredőn a napok perce,
percek pillanatokra szakadt terve,
váljon végtelen kerted köré,
a boldog mosoly miértje mögé.

2013.03.30