Elkorcsosult álmok hahotáznak kicsi kertedben,
csontos kezek nyúlnak a heves gondolatok után,
már csak egy kopott adat vagy, az is elméletben,
hogy aztán varázsszóra teremjen a hited bután.
Megrajzolt napod fényesedik foszlott hűbér helyen,
világgá kiáltott tehetetlenség a babérod,
tonnányi méltatás folytja beléd az üzenetem,
válaszra sem pofozlak, nyúlós néma az árnyékod.
Felragyogsz, mint kéjben úszó éjszakai szívroham,
fáj is még kicsit, de hagyod a szertelen sötétben
elbújni hamis hangokat, mely új időket fogan,
csendben csírázik a lelkesedés a küszködésben.
2013 március 1
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése