Sima az ősz, mint frissen-borotvált fej,
a reggel is fehéren csillog, mint tej,
száz-szemű ház minden lépésed lesi.
S falakon csúszik a kellemetlen köd,
szmog a gondnokunk, a lebegő mérnök.
A redőnyök, mint az orgonasípok,
hangszerelik a fényt, kottáznak sorsot,
hangjára születnek a boldogságok,
vagy visszhangoznak bér bujaságot,
nyitott életek mögé zárt világot.
Csak a nap játszik még a sípokon,
erőszakosan csíkot húz a falakon,
s fény-zenéjétől olvad a bánat,
nem lesz zene nélkül az sem, ki sápad,
kis őszi vidámság lep fáradt fákat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése