Már szusszansz*

Hallok. Hallak. Figyellek és ébresztlek.
Ébren álmod vagyok, karodba fonom
kezeim csomóját, bőrrel becézlek,
s dicsőbb jövőm a szívedbe szórom.

  Kövületként hallgatunk tér testünkre,
szavak faragott forgácsa fül-étek,
s az illatok illendőn válaszolnak,
lelkünk ruhája fűt, majd révbe éget.

  Beszélek. Beszélsz. Nem hallom, csak értem,
a város felett minden olyan ős-mély,
amint csicsergő csókot szórsz a kéjben,
majd szusszansz szépre... szemedre hullt az éj.