Engedj be*

Miattad és belőled él a remény,
séta az életkörúton kőkemény,
s míg bocsánatot kér a bánat,
csak egy üres pad marad utánad.
Perlekedik a szél a felhőkkel,
megérinteni nem tudja semmivel,
szakadnak foszlányai a tej-árnak,
a kényszer nem marad utánad.
Ragyog robusztus életem,
ha nem vagy, visz át az éteren.
Te szeress cserepes magány nélkül,
az ég hiába szakad rád, csak szédülj,
keress, kutass az áttetsző magányban,
engedj be, ölelj az utolsó szobádban.
A tükröd vagyok, csak azt látsz ami vagy,
a tölgyfasor hajlik, s megbotlik árnyadba.