Szigetére hív borús boldogság
habokban úszik a kín útján,
szelíd testévé válik a hazugság.
Boszorkány testét rejti az orom,
bár megátkozott sok-sok ifjú leányt,
őrzi nevét még a kémény korom.
Odúnkban magányos a hasonulás,
elhagyott keresztekből rak máglyát,
mégsem a hitünkkel hasonmás.
Végtelen vacogó vágyak érnek
a kietlen kedvek korába át,
szerelem még él és boldog ének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése