Kotorékból kovácsolt ágyam kezes,
viaszmellek néznek farkasszemet
a gyűrött felhők fali torzójából,
hiába kíván a nedves, száradok.
A kínpadoktól menekül vágyam,
mint égre lépő nyárfa nyílok lágyan,
s csücsörítve csenget ajkadon a szó,
kattan zár kint ragadt a tűnő hold.
Ne olvasson a karakterszagú vágy,
lendül az idő, szakítja belső tárgy,
zengő zajló hangzavar festi magát,
kiálts rém, te bírod az éjszakát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése