Nem csitul a csend*

Gombtalan éjszakák szülnek,
üveges tekintetű hálószobát,
s míg a bőr cserződik érdes
tüszők tövét darálva,
hullámzó hevület tapad,
s világ végestelen szakad.

Fárad forró ajkak héja,
kötve kúszik diadalra,
szándék szótlan percre itél,
minden mosott boldogságot,
most untalan hág létigét,
s örvényli fogaskerekét.

Csupasz csókkal üzen a vágy,
fogja forgó látványszobád,
s az üveggolyók gurulnak,
gurulnak, pillanat párját
vezetve puha hegyekbe,
s nem csitul a csend kettőre.