a mindent mélyben átélő lélek kerék,
s míg egyet fordul az idő megáll, haboz,
esélyt ad s szikár szófa szélére áldoz.
Kiáltást üzenve halk hosszú félhangon,
rezegve rohan előre és málhát bont,
a remény ritmusa, majd lüktetve átjár,
mint a régi romlatlan vidám ifjúság.
Utazó szemmel csatáznak pillanatok,
röppenő réten csak méla mester vagyok,
halkuló helyek tágulnak, mint az este,
itt leszek akkor is, ha el lesztek veszve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése