Repülhetek

Szikrát vet égre a bennem égő tűz,
ezer csillagot gyújtva fenn az égbe,
minden szikrája szétszórva vagyok,
mint réten lucifer-bogarak fénye.

A tűz égeti a gondolataim,
vajon megért a tűrő természet?
Vagy csak hagyja, míg elég e vagyon,
s füstbe száll a bódító bizadalom.

Dalom érint előbb hegyet-völgyet,
kottája fésüli a szép szirteket,
alászáll egyszer fáradt bolerója,
s kedves keblek szorítanak szóra.

Emlékem a természet türelme,
vigad vándor lelkekben csendesen,
boldog búcsút intenek hegyek fái,
csillagokkal égetett ég fog fájni.

Igazgyöngyöket villantó kagylók,
tekintenek le rám, édes ébresztőn,
dobban a föld, kővirág virágzik,
s színek mentén koptató kéz simogat.

A béke egy villanó bűnből ered,
szívek emelnek oda fel az égbe,
vagy taszítanak tágas meredekbe,
így, vagy úgy, repülhetek végre.