Rohanó setét mögül egy hang szól,
egy békegalamb időnként turbékol,
késői gyász gyér szerelmet ér utol,
vackot vert itt magányunk mondata.
Mint eltévedt botladozó békítők,
az est sem lát a saját képétől,
mint nyitott szemű vak veréb koppan,
esttel eggyé váló padlás zugban.
Tétlen tollakként hull nehéz napunk,
mikor fáradt vállakat koptatunk,
ujjhegyekben szó ferdül bár átlátszó,
harag is születhet szerény szavunkból.
2013.04.06.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése