Késői tavasz

Mosolyodtól lüktet a föld,
vidámságból éled a zöld,
napfényt kacsint a szeretet,
emléktől meleg tenyered,
tavasz ujjával csiklandoz,
éledő reményt a mához.
Nyárfák háncsa a gondolat,
levéllel veszt a kárhozat,
öltözik az erdő télből,
cudar hideg frissességből.
A szél a kedvenc nagynéni,
fák közt szeretőjét kéri.
Megkapja bérletét s vidám,
holdon ülhet a páholyán.
Kezdődik egy új színdarab,
kellékből épít múltakat.
Tavasz simítja kedvesét,
hinni akarja a mesét.
Fekete függönye felmegy,
vakok titkon segítenek.
Nyiss szemet csendes csodára,
hisz Nap is nevet holdjára.
Hűs est hoz békét a tájra,
aludj, pihenj rá csókjára.


2013.04.01