Mindenek adnak roppanó reményt,
s rögre hulló izzadság a fizetség.
Csattogó szandálok szorításában,
kopik korunk képe múló magjában.
Megtalál a sejlő selyem ragyogás,
mint a bőrszínű égből a vacogás,
Aláhull a szürke semmi, jön a fény,
pupillát s lelket lobbantó esemény.
Aztán hiába jön köd, vagy szürke szmog,
lélekkel látva napod mindig ragyog,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése