Testem az érzések kopott járdája, törve, taposva benne lezuhant szilva cefrésedik, részeg hangyák mulatnak, árnyékok csíkjai közt fények játszanak vakító szárító jelenetet a hadüzenetből. Közel hozzá tépett bokor rendezi pucér ágait sikítozva, rohanna száguldó idővel a sötétbe. Csak az est hoz hűs megnyugvást, gyertyafény hangulatából kilépve lobban az eszmélete, újra este, talán több mint a fény a bor a pezsgő, bőrétől szabaduló pár sem észleli a világégést, szomjukat oltja örömkönnyeik édeskés kumisza, lánctalpakon a pucérság, és kés a gyengéd hűs vas, tompítja az éles fájdalmas csomóikat. Gabalyodik a hangos gondolat, kemencéjében izzik a mindent elnyomó vad őrült odaadás szolgasága. Csak a roló áll nyitott szájjal, csodálva ezt a színpadi kongást, ütemes rengéseiben veszik el a tudat felsőbbrendűsége. Csak a roló áll nyitott szájjal, csodálva ezt a színpadi kongást, ütemes rengéseiben veszik el a tudat nyitottsága. Az ismeretlenség nyitottsága varázsol őszinte tiszta-vizű forrást, mely éltető erejét egyszer elvesztve minden megváltozik.
2013.04.02
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése