Felhőbe haraptam a hegyekben,
botladozva életem szerpentinén,
éles kövek kúsztak derekamig,
hibás hangtompítón szólt a szél.
Hegyoldali kövek, olvasnivaló,
szelektől elhajló műmárványok,
műszavakkal mesélt mondandó,
nevek, kik voltak férfiak, s lányok.
Csonka kápolnáig vezet az út,
felhő lentebb mint fekvő búzatábla,
itt a remény sugarával süt a nap,
s lent az élőket temető ábra.
2013.04.05.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése