Nem minden az égből jön

Faként állok egyedül a mezőn,
csupasz ágaim ég felé kérdőn
recsegnek, ropognak irigy imát.

Szél szakít, tél töri ezer levelem,
mégsem érem el az íves fellegem,
hogy a szerelmet találjam oda fent.

Tavasz öltöztet, nyár nyújt métereket,
s várom a szívdobbanást, a kék eget,
vágyó ágaim felhőknek integet.

Dobban a föld, forró fejsze csattog,
derékba törik az el nem ért álmot,
hogy eldőlve lássam a boldogságot.

A mezőn ezer rajongóm csak rám várt,
eget vágytam s lábamnál az igaz társ?
Itt lent boldogság ölel s semmi nem árt.

2013.04.01