Visszapörgetve(próza)

A félhomály lassan töltötte be az utcát, mintha egy nagy pohár telne meg sötét színű borral. Az autón és szélvédőjén egy nagy horpadással, sikítottak a kerekek, s mire megállt a test is elrepült messze az útszéli árok felé.

A férfi egy ismerőst megpillantva lépett az útra, amely a mai napját úgy vágta el mintha nem lenne tovább. Mintha az emberiség ért volna véget, pedig csak őt érte az ütés. Elfogyott a levegő, és röppályája lassan szinte órákig tartott, mintegy lassított felvétel. Egy felvétel az eszmélet és az eszméletlen állapot átmenete között...

...Amíg a járdán sétált és elmélázva gyakorolta magában mormolva az estére készülő köszöntőjét, olyan volt mintha csak egy imát mormolna. Egy kicsi boldog család készült évfordulóra, szülinapra, bármire. Jó alkalom volt hogy csillogtassa ékesszólását.

Mikor elindult hazafelé a barátjától akinek sokat köszönhetett. Nemcsak a munkáját, hanem a szerelmét is ő mutatta be, egyáltalán az élete minden mozzanatában részt-vett, vagy közvetve, mert elválaszthatatlanok voltak, vagy mert segítette tanáccsal ismerőssel, sőt kölcsönnel is néha.

Igaz barátság volt, amely a mai találkozón is megerősítést nyert akkor is, ha nem esett erről szó. 
Mikor megérkezett úgy volt, hogy tovább is marad, de a vidám italozás közben a barátja egy telefonhívást kapott és talán nem ettől, de kicsit megtört a hullám, a beszélgetésük hulláma.
Még váltottak pár szót, de a férfi jobbnak látta, ha elköszön.

A munkahelyén letelt a napi műszak és mielőtt elindult volna, még telefonált, hogy most indul és nemsokára megérkezik. A barátja csak 4 sarokra lakott az irodától. Egyébként busszal járt, de most a félútra nem akart a buszra várni. A másik felét is könnyebb lesz megtenni már onnan.

Az ebédidőben gyorsan még kiszaladt venni egy apró ajándékot. Estére készült, és még köszöntőt is fabrikált magában. Ízlelgette a szavakat és úgy választott ajándékot is. 

Ebéd előtt telefonon beszélték meg barátjával, hogy beszalad egy jó kis whiskys dumapartira, mint ahogy azelőtt minden nap után lassan minden héten, majd utóbbi időkben csak ritkán.

Egész délelőtt fontolgatta hova is menjen, mit vegyen az ebédidőben.

Reggel lazán kezdte a napi feladatait, kicsit még az otthoni induláskor kedvesétől hallott szavakat morzsolgatta, vajon mitől van az az érzése, mintha furcsán váltak volna el.
Nem a csók miatt, hiszen az a szokásos édes és érzéki volt, mint mindig. Szinte feltüzelően tudott csókolni kedvese, olyan érzés volt számára, mintha szexi hiányos ruhában izgatta volna fel, pedig csak egy csók volt. 
Hanem amit mondott, tulajdonképpen semmi különös csak mégis. Csak elköszönt, de mi ebben a furcsa? 
Morfondírozott ezen egy darabig.

A buszmegálló csak pár lépésre volt a ház bejáratától. Az előbb köszönt el a feleségétől, és a megállóban ismerősökkel kezdett beszélni. Nem is jutott eszébe azon gondolkodni hogy mit mondott a párja.

Amikor felkeltek az ágyból, gyors pár falatos reggeli közben, még a szűk konyhában egy kicsi gondoskodó simogatás is belefért. Amikor egymáshoz értek még mindig felvillanyozta őket, annyi év után is, de már uralkodtak a hevességen. 

Már ébren voltak amikor csörgött a telefon de nem törődtek vele, egymásba voltak fonódva és szeretkeztek. Reggeli órában még sosem volt alkalmuk erre. Most mámorosan beleszédültek az élvezetbe, és a felhők között érezték magukat... repültek, repültek... repültek...

Már besötétedett, mikor az árok parton fekvő férfihoz lépett egy alacsony pocakos ember és a nyakára tette a kezét, majd hangosan közölte, - Még életben van!

A földön fekvő férfi megmozdult, és eszébe jutott mit mondott a felesége amikor reggel elköszönt. 
- Szia kedves, én örökké szeretni foglak szerelmem.