Olyan semmilyen ez a valami,
réteken bújó ráncokat takaró
remélhető áldásos szép napok.
csak cseng a pusztába punnyadva.
Előveszem jelenem mint az aprót,
fizetek, távozásom jövőbe nyúló,
a végtelen várakozás véget ér,
nem számít szökésem múltba mit ér.
Figyelmem, mint felzavart madársereg,
zajjal, éllel édes borral torkomban,
bódulattalan altató, szeget ver,
csónakomba ahol tettem hever.
Újra csitt, csillagokkal szédülök,
párat talán eltakar a kedvem,
majd újra a régi lesz a színem,
csak csitt, várj míg jön hajnal velem.
2013.04.02
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése