Táj lépcsője hegy, benne fák a szőnyeg,
csiklandozó illatok orrunk hegyén,
vihar szele porszívóz rögös reményt,
szívós szabadság mint lelőtt őzek.
Az ember poros pallója a lélek,
szerényen szúr a szédülős magány,
emlékek közt túr a felejtős talány,
kaptárba csapó villám, haldokló méhek.
2013.04.05.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése